Támadás amerikaiak ellen az iraki Tikrítben
Amerikai katonákra lőttek az iraki Tikrít városában egy mentőautó fedezékéből; a támadásban két iraki megsebesült.
Dátum: 2003-08-19 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13788
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:45.840540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai hadsereg keddi közleménye szerint a 4. gyalogsági hadosztály katonáit érte a hétfő éjjeli támadás Szaddám Huszein volt iraki elnök egyik palotájánál. Az iraki fegyveresek egy mentőautó takarásában haladva járművükből tüzet nyitottak a katonákra. A válaszul érkező lövések megsebesítettek két irakit, ezután a támadók elmenekültek - írta az AP.
Az amerikai hadosztály emberei úgy vélték, hogy a mentőautó személyzete vétlen volt, nem tudhatott arról, hogy a fegyveresek felhasználják őket egy akcióban. Ugyanakkor Josslyn Aberle őrnagy, a 4. hadosztály szóvivője később úgy nyilatkozott, hogy a mentőautóban egy AK-47-es géppisztolyt és tölténytárakat találtak.
A mentő három utasának - köztük az akció egyik sebesültjének - kihallgatása még tart.
MTI - fidesz.hu