Spányi Antal a zsámbéki főiskolatűzről
A Székesfehérvári Egyházmegye fontosnak tartja, hogy a zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Főiskola működése - a tűz pusztítása ellenére - folyamatos legyen, az előadások megtartására és a kollégisták elhelyezésére keresik a megoldást - hangsúlyozta Spányi Antal, az egyházmegye püspöke kedden.
Dátum: 2003-08-19 14:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13789
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:46.130639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Spányi Antal elmondta: a tűzoltóság vizsgálatának első eredménye szerint összességében több százmillió forintra tehető az épületben bekövetkezett kár. Leégett a tetőszerkezet hetven százaléka, leszakadt és az épület folyosójára zuhant a födém, s a további vizsgálatok derítik majd ki, hogy statikailag károsodott- e, s ha igen, milyen mértékben az épület.
A károk és a helyzet pontos felmérésére, illetve tisztázására hétfőn a helyszínen vizsgálódott egy válságstáb, amelyben a Miniszterelnöki Hivatal is képviseltette magát - ismertette a püspök, s szólt arról is, hogy a Püspöki Konferencia minden
segítséget megad a helyreállításhoz.
A megyéspüspök hozzáfűzte: mivel a Székesfehérvári Egyházmegye a közelmúltban fizette ki az adósságait, nincs biztonsági tartaléka, s ezért néhány millió forintot tud csak a átcsoportosítani a helyreállítás céljára.
"A főiskola működtetésére, az előadások megtartására és a kollégiumi növendékek elhelyezésére azonban keressük a lehetőségeket, s mindenképpen megoldást találunk" - szögezte le Spányi Antal megyéspüspök.
MTI - fidesz.hu