Balog: El kell jutni az emberek szívéig
2014. január 1-jétől nem lesz Magyarországon olyan nulla és 12 éves kor közötti gyermek, aki nevelőintézetbe kerül, mert a családja alkalmatlan a nevelésére - hangsúlyozta Balog Zoltán a Fidesz 25. Kongresszusán. Képgalériánk megtalálható itt.
Dátum: 2013-09-28 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196087
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:30:09.397316, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az emberi erőforrások minisztere beszédében azt hangsúlyozta: a szociális és a gazdasági intézkedések egy tőről fakadnak, s az elmúlt három év legnagyobb eredményének tartja, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) feloldott olyan ellentéteket, amelyekkel korábban sokan megpróbáltak egymás ellen kijátszani területeket.