Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Várossá avatták a szabolcsi Ajakot

Városavató ünnepséget tartottak a Szatmár-Bereg megyei Ajakon vasárnap.


Dátum: 2013-09-29 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:30:11.892114, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára az ünnepségen a kultúra és a hagyományok ápolásának tiszteletét, a folyamatos fejlődést és a helyiek példaértékű összefogását méltatta. Az államtitkár az ünnepi képviselő-testületi ülést megelőző sajtótájékoztatón elismeréssel szólt az ajakiaknak a város érdekében végzett munkájáról és lelkesedéséről, ahogyan a település védjegyévé vált böllérversenyt és az egyedülálló, hagyományőrző fesztivált szervezik meg évről évre. Tállai András hangsúlyozta: egy város nem attól lesz város, hogy mennyi utat, járdát vagy óvodát épít, hanem az ott élő emberek lelke és akarata teszi azzá.

Kerekes Miklós, Ajak Fidesz-KDNP-s polgármestere a tájékoztatón elmondta, hogy a városban összesen 770 millió forint értékben kezdődtek el fejlesztések. Kiépül a belterületi csapadékvíz-elvezetési rendszer, kerékpárút létesül Kisvárdáig, és több, környékbeli települést kiszolgáló szociális ellátó központot hoznak létre. Előkészítés alatt van egy öt települést magában foglaló, 3,2 milliárd forintos összköltségű szennyvízberuházás is – fűzte hozzá.

A Kisvárdától hat kilométerre fekvő, 3600 lakosú kisváros az egyik legrégibb szabolcsi település, első írásos említése 1270-ből való. A település Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 28. városa.

Kapcsolódó elemek