Bekeményített az orvoskamara
Leváltotta elnökét, két alelnökét és titkárát az Magyar Orvoskamara (MOK) küldöttértekezlete a hétvégi budapesti összejövetelen, ezzel is hangos nyomatékot adva a változás szándékának. A baranyaiak a kamarai törvény megújítását szorgalmazzák.
Dátum: 2003-08-19 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13793
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:47.325123, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kórháztörvény parlamenti elfogadása után az orvostársadalom azzal fejezte ki hangos nemtetszését a hét végén Budapesten, hogy megújította a vezetőségét. A MOK ugyanis nem tudta elérni, hogy a kórháztörvénybe bekerüljenek a szakma javaslatai. Dr. Litter Ilona, a baranyai orvoskamara titkára küldöttként vett részt az összejövetelen, s a Dunántúli Naplónak elmondta, hogy talán soha ilyen egységes nem volt az orvostársadalom, hiszen egyöntetűen kiállt érdekei mellett. A változtatás igénye érlelődött. Bizonyíték rá, hogy a legnagyobb nyári szabadságolások idején is megfelelő számú küldött gyűlt össze, s hogy igen aktív munka során körvonalazódott álláspontjuk.
A pohár valójában azért telt be, mert egy újabb akció készül: a közeljövőben vinné a kormány az Országgyűlés elé az "orvos jogállásáról" szóló törvényt, ám mind a mai napig senki sem kérte ki a MOK véleményét. Így alapvető információk híján megint a legérintettebbek nem tudnak véleményt mondani, beleszólni sorsuk alakulásába. Dr. Marton János kamarai küldött, a mohácsi kórház főorvosa magánvéleményének adott hangot, amikor kijelentette: szerinte parancsuralmi, feudális viszonyok uralkodhatnak addig, amíg az 1990-ben sebtében készített és elfogadott kamarai törvényt nem sikerül alapjaiban megújítani. Európai államban ugyanis nem lehet az orvosokat érintő törvényt kamarai ellenjegyzés nélkül meghozni, ezért itt az ideje nálunk is a jogharmonizációnak.
Dr. Bódis József professzor, a kamara megyei elnöke szerint a leváltott vezetők nem az "alkalmassági vizsgán buktak" meg. Elmozdításuk valójában jelzésértékű, és azt fejezi ki, hogy akár sztrájk útján is kikényszeríti a szakma az orvostársadalommal kapcsolatos jogalkotásba való beleszólás jogát. Hiszen bármilyen, a szakmát érintő kérdés végső soron a betegeken csattan, az ellátás színvonalára is kihat. Ezért általános kívánalom a kamarai jogosítványok újrafogalmazása, az érdekérvényesítés markáns megjelenítése. Bódis professzor egyben jelezte, annak ellenére, hogy ezt több kívülálló is feltételezi, egyáltalán nem politikai kérdésről van szó, nem kormányellenesség vezeti a MOK-ot. Bárki is lenne hatalmon, megérett az idő arra, hogy a kamarai törvény alapos revízión menjen át, ami jó volt a rendszerváltás idején, az nem biztos, hogy jó ma is.
Kozma Ferenc, Dunántúli Napló