Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ma minden hajléktalan számára biztosított az ellátás

Annak nincs helye a parlamentben, aki nem érti a törvényjavaslatok  lényegét és nem tudja megkülönböztetni a szociális tárgyú törvényeket  a szabálysértési törvénytől - reagál hétfői közleményében a Fidesz Sajtóiroda Szabó Tímea (Együtt-PM) nyilatkozatára.


Dátum: 2013-09-30 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196125
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:30:24.488649, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írják, a szabálysértési törvény módosítása értelemszerűen nem a hajléktalanok ellátásáról, hanem a közterületek rendjének szabályozásáról szól. Amilyen mértékben segítjük a  hajléktalanokat, legalább olyan mértékben kívánjuk teljesíteni a társadalomnak azt az elvárását, hogy a közterületek tiszták, élhetőek, biztonságosak legyenek, ahová a szülők nyugodt szívvel engedhetik gyermekeiket - teszik hozzá.

A szabálysértési törvény módosítása ezért lehetőséget teremt az önkormányzatoknak arra, hogy megtiltsák az életvitelszerű tartózkodást a világörökségi védelmet élvező és egyéb a közösségi szempontból kiemelt jelentőségű közterületeken. A hajléktalanok ellátása egy normális társadalomban ugyanis nem a világörökségi helyszíneken és a játszótereken történik, hanem a hajléktalan-ellátásra létrehozott helyeken - hívja fel a figyelmet a Fidesz Sajtóiroda.

Megfogalmazásuk szerint a kormány eddigi intézkedéseinek köszönhetően Magyarországon soha nem volt még ennyi hajléktalan-férőhely és működtetésükre annyi kormányzati támogatás, mint most. Ma minden hajléktalan számára biztosított az ellátás, míg a bukott baloldal kormányzása alatt százával fagytak halálra a közterületeken a hajléktalanok. Üres szavak helyett ma tettek segítik a hajléktalanokat: ma már az önkormányzatok kötelező feladata a hajléktalanság megelőzése és a hajléktalanok ellátása, a Büntető Törvénykönyvben új büntetőjogi kategória lett a kiszolgáltatott személyek, így a hajléktalanok megalázása - áll a dokumentumben.

A baloldallal ellentétben a jelenlegi kormány nem leépíti, hanem segíti a hajléktalan-ellátást: tavaly több mint 8,5 milliárd forintot fordított a kabinet erre a célra, a fővárosban pedig kórház nyílt a hajléktalanoknak. Ezeknek az intézkedéseknek is köszönhető, hogy a kormányváltás óta minimálisra csökkent a közterületi fagyhalálok száma, míg a Gyurcsány-Bajnai-kormány idején száznál is többen haltak meg évente - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek