Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kábítószer-fogyasztás megelőzésére 355 millió forintot javasolnak

A kábítószer-fogyasztás megelőzésére jövőre az ideihez képest 45 millió forinttal többet, 355 millió forintot fordítanának a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslat szerint.


Dátum: 2013-09-30 17:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196132
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:30:27.504483, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2014-ben is támogatja a kábítószer-ellenes feladatok ellátását, az egészséget alapértékként közvetítő szemléletmód középpontba helyezésével - olvasható a központi költségvetéséről szóló előterjesztésben, amelyet hétfőn nyújtott be a kormány.

Az előterjesztésben emlékeztetnek arra, hogy a kábítószerrel való visszaélés összetett társadalmi és népegészségügyi probléma. Az egészségtudatos magatartás elősegítése, a kábítószer-használat megelőzése és terjedésének mérséklése pedig kiemelt szakpolitikai cél.

Cél a Nemzeti Drogellenes Stratégia, valamint a kapcsolódó, tárcaközi egyeztetések révén létrejövő cselekvési terv megvalósítása - írták, hozzátéve, hogy ezt a prevenciós programok is szolgálják, csakúgy, mint a kábítószerügyi egyeztető fórumok, azaz a helyi szintű szakmai konzultációs munkacsoportok működésének támogatása. Ugyancsak ide tartozik a szenvedélybetegek felépülési folyamatának támogatása is - olvasható a javaslatban.

Kapcsolódó elemek