Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az új Ptk.-hoz kapcsolódó módosításokat tárgyal a Ház

Az Országgyűlés keddi ülésén elsősorban a jövő márciusban hatályba lépő polgári törvénykönyvhöz (Ptk.) kapcsolódó törvényjavaslatokat tárgyal, de a képviselők hozzászólhatnak a szövetkezeti hitelintézetek integrációs alapjának létrehozásához is.


Dátum: 2013-10-01 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196146
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:30:32.308154, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA Ház ülése reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a közútkezelői feladatok átadásáról szóló törvényjavaslatról nyílik vita. Az előterjesztés a nyáron bevezetett, használatarányos elektronikus útdíj részletszabályain is módosít.\xa0Az új Ptk.-val összefüggésben négy törvénymódosítást is tárgyal a ház. A szomszédjogok és a tulajdonjog korlátaira, a gondnokoltak és az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartására, valamint az egyes jogi személyek átalakulására, egyesülésére és szétválására vonatkozó javaslatok a részletszabályokat határozzák meg. A negyedik, az átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló indítvány az új törvénykönyv rendelkezéseinek alkalmazhatóságát pontosítja.

\xa0\xa0\xa0

Napirenden a\xa0Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Alapjának létrehozása', 'Napirendre kerül a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Alapjának létrehozására tett kormányzati javaslat, amely a kabinet elképzelése alapján egy elkülönített állami pénzalap lesz. Célja, hogy vagyont bocsásson a takarékszövetkezeti integrációról szóló törvény nyári elfogadásával létrehozott Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének rendelkezésére, és teljesítse az ezzel kapcsolatos egyéb feladatokat. Ennek megfelelően az alap kedvezményezettje a takarékszövetkezeti szektor új integrációs szervezete lesz, amelyen keresztül az egész szövetkezeti hitelintézeti szektor a pénzalap kedvezményezettjévé válhat.']

Kapcsolódó elemek