"Kötelességünk gondoskodni az előttünk járó korosztályokról"
A mindenkori kormánynak erkölcsi kötelessége, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel az idősek életkörülményeinek jobbítását szolgálja, hogy az életük minél nyugodtabb és teljesebb lehessen - jelentette ki az Idősek Világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján, kedden, Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője.
Dátum: 2013-10-01 11:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196161
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:30:37.854637, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy szövetséggel ellentétben, akik rossz bankárokat szolgáltak, közben pedig a nyugdíjasoktól vették el az ország számára szükséges költségvetési tételeket, a mi filozófiánk egészen egyszerű: emeljük a nyugdíjakat, azok vásárlóértékét nemcsak megőrizzük, de növeljük is, és ezzel együtt csökkentjük az idősek kiadásait – húzta alá a kormánypárti honatya.
Hoppál Péter kitért rá, a kormány immár harmadik alkalommal készül a rezsicsökkentésre, ami több millió olyan háztartást érint, ahol idősek élnek. A nyugdíjemelés és a rezsicsökkentés kéz a kézben járnak a Fidesz politikájában - mondta a szóvivő, aki szólt arról is, hogy a nyugdíjrendszerben számos igazságtalanság volt tetten érhető 2010 előtt. Ezekkel – mint mondta - szembenéztek. Megvonták a korkedvezményes nyugdíjba menetel lehetőségét az egyenruhás testületek azon fiatal, negyvenes éveikben járó tagjaitól, akik – megítélésük szerint – „a munka világában vannak jó helyen”, ugyanakkor biztosították, hogy a nők negyven év munkaviszony után nyugdíjba mehessenek. Hozzátette, az utóbbi intézkedés mintegy 108 ezer nőt érintett.
Hoppál Péter az előző gondolathoz kapcsolódóan beszélt arról is, hogy a kormány eltörölte a „kommunista korszak elkövetőinek” ítélt kiemelt nyugdíjakat, ugyanakkor a rendszer áldozatainak 50 százalékkal megemelte a nyugdíját. A Fidesz szóvivője szerint a rezsicsökkentés talán a legnagyobb mértékben az egyéb bevétellel nem rendelkező időseket érinti. Ehhez kapcsolódóan megjegyezte, az előző, baloldali kormányok összesen tizenöt alkalommal emelték a rezsiterheket. A kistelepüléseken élő, rászoruló idős emberekkel kapcsolatban Hoppál Péter arról beszélt, a kormány előtt van egy kidolgozás alatt álló új szabályozás, amely szerint a korábbi egymilliárdról kétmilliárd forintra növelnék a szociális tűzifaprogram támogatását.
Hoppál Péter a nyugdíjasok érdekében hozott további intézkedések között említette, hogy a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorúbban szankcionálja az idősek ellen elkövetett bűncselekményeket, és azt, hogy néhány héten belül országszerte egészségfejlesztő irodák nyílnak az időseknek. A szóvivő szerint a bukott baloldal „a nyugdíjasokat becserkésző ígéretekkel halmozza el az időskorúakat”, de azokat az embereket, „akik már látták, hogy a baloldal mit ígér, és amikor lehetősége van rá, akkor mit tesz”, nem lesz újra lehetőségük becsapni, mert az idősek látják, hogy a baloldal az ellenkezőjét teszi annak, amit ígér.
Hoppál Péter felidézte, a baloldali politikusok kormányzásuk alatt megszavazták a nyugdíjadót, elvettek egyhavi nyugdíjat az idősektől, bevezették a vizitdíjat és a kórházi napidíjat. Ők a nyugdíjasok kárára politizáltak, a Fidesz ezzel szemben teljesíti küldetését, és a nyugdíjasok érdekében politizál – szögezte le a fideszes politikus.
Primitív és alpári a baloldal stílusa
Meggyőződhettünk arról, hogy ez a primitív, botrányos és alpári stílus a baloldal valódi stílusa – kommentálta Hoppál Péter a Magyar Szolidaritás Mozgalom vasárnapi demonstrációját, melynek keretében aktivisták ledöntöttek, majd feldaraboltak egy Orbán Viktor miniszterelnököt ábrázoló hungarocell-szobrot. Azt gondolom, minden jóérzésű ember Magyarországon elutasítja és megveti ezt a fajta politikai gondolkodást, mikor állat módjára bicskákkal és késekkel nyilvánosan döfködnek, feldarabolnak, rituálisan kivégeznek valakit, és ha erre a célra nem áll rendelkezésre köztéri szobor, akkor hungarocellből el is készítik azt – fogalmazott a nagyobbik kormánypárt szóvivője, megjegyezve, „a stílus maga az ember”.