Alkotmányos igazságtételi megoldást talált a Fidesz
Alkotmányos igazságtételi megoldást talált a mostani kormánytöbbség a valótlan adatokat tartalmazó 2006. őszi rendőri jelentések alapján elítélteknek - reagált Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője az Alkotmánybíróság (Ab) kedden közzétett döntésére, amely szerint nem alkotmányellenes a semmisségi törvény.
Dátum: 2013-10-01 14:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196174
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:30:42.550536, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Hét évvel a rendszerváltozás utáni magyar demokrácia és jogállam legsúlyosabb krízise után egyértelművé vált, hogy az akkori, valótlan adatokat tartalmazó rendőri jelentések alapján elítéltek számára a jelenlegi kormánytöbbség az alkotmánnyal összhangban álló igazságtételi megoldást talált" - mondta Gulyás Gergely az MTI-nek.
Az Ab kedden a honlapján közölte, hogy elutasította a 2006. őszi tömegoszlatásokkal kapcsolatos semmisségi törvény alkotmányellenességére irányuló beadványokat. A vizsgált törvény szerint semmisek a 2006. őszi tömegoszlatásokkal összefüggésben hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, garázdaság miatti, kizárólag rendőri jelentésre, tanúvallomásra alapozott ítéletek.
A törvényt húsz ítélkező bíró támadta meg az Ab előtt, mert álláspontjuk szerint az sérti a többi között a jogállamiság, a hatalommegosztás és a bírói függetlenség elvét, illetve az emberi méltósághoz és a jó hírnévhez fűződő jogokat. Az Ab korábbi gyakorlatával összhangban arra alapította döntését, hogy a törvényhozónak jogában áll politikai céljai megvalósítása érdekében az "igazságtételi" jogalkotás, amelynek azonban összhangban kell állnia az alaptörvénnyel.