Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sipos: Jövőre újabb emelés jöhet

Mintegy négyezer pedagógus kap bérkompenzációt november elején, visszamenőleg. Azok jövedelmét rendezik, akiknek szeptemberben, a 160 ezer pedagógust érintő béremeléskor nem nőtt a fizetése. Ezzel a pedagógusok 99 százalékának emelkedett a bére, jövőre újabb emelés jöhet.


Dátum: 2013-10-02 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196190
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:30:48.448899, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a garantált illetmény tekintetében a korábbi törvény szerinti bértábla és az új köznevelésről szóló törvény szerinti bértábla egyértelműen emelést jelent, átlagosan 70 ezer forintról beszélünk a pedagógusok esetében. Egyes pótlékok vagy egyéb juttatások az új bérrendszerben nem jelennek meg, de természetesen vannak elemek, amelyek átkerültek a korábbiból: az osztályfőnöki pótlék, amely például kétszeresére, vagy a munkaközösség-vezetői pótlék, amely négyszeresére nőtt.

Az új rendszer minden pedagógust egyformán kezel ugyan, de a beléptetésnél számít a végzettség, a parlament augusztusi módosítása nyomán a középfokú, a főiskolai és az egyetemi végzettségű pedagógusok más-más szorzószámmal indulnak - emlékeztetett Sipos Imre. A korábban megszerzett további szakképesítések és egyéb szakvizsgák ebben a rendszerben még nem különülnek el, de a pedagógusminősítési eljárás elindulása után, 2014-ben már megjelennek ezek is, ahogy ezt egy kormányrendelet előírja -  jegyezte meg az államtitkár.

Kapcsolódó elemek