Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Négyszázmilliós útfejlesztés kezdődött Debrecenben

Felújítja jövő tavaszra a Debrecent és annak pallagi városrészét összekötő utat a város önkormányzata, a 4,4 kilométeres szakaszt mintegy 438 millió forintból korszerűsítik - jelentette be Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) polgármester szerdán az út városi kivezető szakaszán tartott sajtótájékoztatón.


Dátum: 2013-10-02 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196204
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:30:53.793732, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Debrecent Pallaggal összekötő út jelenleg nagyon leromlott állapotban van, több szakasz még macskaköves, és az utóbbi években legfeljebb kátyúzást tudtak végezni rajta - jelezte a politikus. A városrészben élő 800 ember mellett ezt az utat használják az ottani mezőgazdasági középiskola diákjai, a Debreceni Labdarúgó Akadémia sportolói és dolgozói, valamint a Teva gyógyszergyár is a Pallagi út mentén található.

A 90 százalékban uniós támogatásból végzendő munkák során kiszélesítik az utat, amely új burkolatot kap, az egyik csomópontban körforgalmat alakítanak ki, továbbá buszöblöket, csapadékvíz-elvezetőket építenek, és a közvilágítást is korszerűsítik Pallagon - sorolta Kósa Lajos.

A Debrecen és a 4-es út pallagi szakaszát összekötő út felújítását helyi cégek végzik, a munkálatok 2014. május 30-áig tartanak. Kósa Lajos jelezte azt is, hogy a Pallagi úttal párhuzamosan kerékpárutat is terveznek építeni. Ennek a tervei és az építési engedélyek már készen vannak, amint sikerül pályázati forrást nyernie az önkormányzatnak a 280 millió forintos költségekre, azt is megépítik.

Kapcsolódó elemek