Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lengyelország stratégiai partnere Magyarországnak

Magyarország számára Lengyelország stratégiai partner mind Közép-Európában, mind az Európai Unióban - hangsúlyozta Kövér László, miután Varsóban tárgyalást folytatott Bogdan Borusewicz lengyel szenátusi elnökkel.


Dátum: 2013-10-02 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196211
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:30:56.561752, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés elnöke a találkozó után újságírók előtt kiemelte, hogy erre vallottak az unió következő ciklusának pénzügyi egyeztetései. Rámutatott, hogy a közép-európai országok egységes fellépése - amiben Lengyelország kulcsszerepet játszott -  mindannyiuk számára eredményt hozott. A házelnök hozzátette, hogy további kérdésekben is számítanak a jövőben az együttműködésre és példaként az energetikai területet és a közlekedési infrastruktúra fejlesztését említette.  Megjegyezte: találkozójuk hasznosan egészíti ki a kormányfők találkozóját, amelyre még idén sor kerül.

Bogdan Borusewicz magyar kollégájával összhangban szintén azt hangsúlyozta, hogy a magyar-lengyel kapcsolatok jók valamennyi síkon. Méltatta az uniós elnökséggel összefüggésben a két ország együttműködését és kitért a V4-es együttműködésre is. Emlékeztetett rá: ahogy az uniós elnökség, úgy a V4-es elnökség is egymást követte, amit azért tartott jónak, mert a két állam prioritásai azonosak.

A találkozó után Kövér László látogatást tett a lengyel szejm üléstermében, majd lengyel kollégájával koszorút helyeztek el a szmolenszki repülőgép katasztrófája áldozatainak - a szenátus alsó és felsőházi képviselőinek - emléktáblájánál.

Kapcsolódó elemek