Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hálával és megbecsüléssel tartozunk a szépkorúaknak

1991. óta október elseje az idősek iránti tisztelet kifejezésének napja – mondta Kocsis Máté az Idősek Világnapja alkalmából megtartott józsefvárosi rendezvényen, szerdán. Ugyanitt Rogán Antal Belváros-Lipótváros polgármestere örömének adott hangot, hogy egyre több önkormányzat bánik méltó módon az időskorúakkal.


Dátum: 2013-10-02 15:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196221
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:31:00.264870, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A józsefvárosi társadalom egyik legfőbb szervezőjeként az önkormányzat igyekszik úgy bánni az idősekkel, ahogyan azt ők megérdemlik – hangsúlyozta a kerület polgármestere, hozzátéve: az idősek egy élet munkájával érdemelték ki az őket övező tiszteletet és megbecsülést. „Tartozunk Önöknek. Tartozunk hálával, szeretettel és megbecsüléssel” – húzta alá Kocsis Máté.

Ugyanakkor a fideszes politikus ismertette, hogy a kerületben évekkel ezelőtt indították el azt a programot, amely az anyagi segítség mellett segíti az időseket hivatalos ügyeik intézésében, közelebb viszi az egészségügyi szolgáltatásokat, de egyúttal közösségi programokat is teremt a szépkorúak számára. A polgármester példaként említette a kerületi egészségügyi szűrőprogramokat, az „idősbarát pénteket” és a színházi-, illetve gyógyfürdőbelépők ingyenes biztosítását.

['\n\t\t\n\t\t„Ennek az a lényege, hogy a józsefvárosi nyugdíjasokat minél inkább segítsük, könnyebbé tegyük mindennapjaikat és szebbé tegyük időskorukat” – mutatott rá.\xa0Kocsis Máté köszöntőjében bejelentette: 2013-ban Józsefváros elnyerte az „Idősbarát Önkormányzat” díjat, ami mutatja, hogy Józsefváros félti, szereti és megbecsüli időseit. Ennek kapcsán kitért rá, hogy Rogán Antal és az V. kerület önkormányzata sok jó ötlettel és javaslattal segítette ez irányú törekvéseiket. „Éppen ezért, ezt közös eredménynek tekintjük, köszönet a segítségért” – mondta.', 'Egyre több önkormányzat figyel oda időskorú lakosságára', 'Az elmúlt években soha egyetlen alkalommal sem hoztunk olyan döntést, amellyel csökkentettük volna a nyugdíjakat – emelte ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. „Sőt, minden évben az infláció mértékének megfelelő összeggel emeltük a nyugdíjakat” – jegyezte meg.

\n']

E lépést a Fidesz frakcióvezetője azzal indokolta: „szemtelenek, nem egyszer pofátlanok voltak” azok, akik azt mondták, hogy szeretik és támogatják az idős embereket, miközben kormányzásuk nyolc éve alatt háromszorosára emelték a gáz és kétszeresére a villamosenergia árát. Ezért a parlament egyik legfontosabb feladataként Rogán Antal azt jelölte meg, hogy ez év decemberéig tavaly decemberhez képest mindenki 20 százalékkal kevesebbet fizessen az energiáért.

Mindezeken túl Belváros-Lipótváros polgármestere örömének adott hangot, hogy egyre több olyan önkormányzat van, amely odafigyel arra, hogy „a tapasztalt fiatalok” megkapják azt, amit minden körülmények között elvárhatnak. Ugyanakkor az aktív időskorra bíztatta a szépkorúakat, példaként említve egy százéves szobrászművészt, aki az V. kerületben él és a mai napig alkot.

A politikusok beszéde után operettgálával köszöntötték a józsefvárosi nyugdíjasokat az idősek világnapja alkalmából az Olasz Intézet dísztermében.

Kapcsolódó elemek