Táncos magyarok az ünnepen
Kaposvár a városligetben ünnepli augusztus 20-át. 21 órakor az Állami Népi Együttes ad műsort Táncos magyarok címmel. A honfoglalás kori regöléstől, legősibb népszokásunktól az 1970-es évek táncházmozgalmi korszakáig ívelő izgalmas kultúrtörténeti barangolás során életre kel előttünk a régi magyar élet, a színes história, de nem a történelemkönyvek lőporszagú világán át, hanem az egykori társas együttlétek, mulatságok szavak nélkül is beszédes képeiben.
Dátum: 2003-08-19 17:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13801
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:49.849263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A középkori városok táncban, zenében gazdag mindennapjai, a végvári vitézek pompás haditáncai, a főúri udvarok báltermeinek a hangulata, a kuruc tábortüzek vad mulatságainak jelenetei a kosztümös kalandfilmeknél is hatásosabban keltenek olyan érzetet, mintha egyenesen a magyar múlt mélyéből merített volna értékeket. A Táncos magyarok nemcsak a millennium évének és nemcsak az értőknek szól. Jelentősége abban áll, hogy a letűnt idők krónikája, a tánc által megcsodálhatjuk a régi életet, szinte tapinthatjuk a népművészetben a történelmet. Az alkotók hatalmas folklóranyagból párolták le az esszenciát, amiről mindenkinek tudnia kell, hogy magyar.
A kétórás összeállítás a magyar tánchagyomány születésének és továbbélésének útját járja be. Az első részben eredeti környezetben, korhű viseletekben idézik föl a történelmi táncokat. A második részben a történeti leírásokból ismert táncok megváltozott, már paraszti közegből viharzanak elénk, hogy a legújabb idők divatja szerint a városi fiatalok táncházaiban éledjenek újjá. A műsorban közreműködik a Magyar Állami Népi Együttes tánckara, cigányzenekara, a Galga és a Major zenekar.
Somogyi Hírlap