Nyitrai: Kiállunk a rezsicsökkentés mellett
Az emberek életét, érdekét, hétköznapjait helyezzük a közélet fókuszába azzal, hogy kiállunk a rezsicsökkentés mellett – jelentette ki Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója az M1 Ma reggel című műsorában.
Dátum: 2013-10-03 09:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196244
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:31:08.481785, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hangsúlyozta: 1973 óta folyamatosan, évről évre emelkedett a rezsi, a mostani időszak volt az első, amikor csökkent. Ez természetesen nem nyújt megoldást mindenre, annyi azonban biztos, hogy egy jó lépésről van szó, amivel több marad az emberek pénztárcájában – fogalmazott a politikus.
Arra a felvetésre, miszerint más országok is csökkenteni tervezik a rezsit, azt mondta: kezd kialakulni egy magyar modell, amiből Európában, a világban egyre többen szemezgetnek, vesznek mintát.
Beszélt arról is, hogy 113 településen tartottak lakossági fórumot. Volt, amelyikre 200-an, volt amelyikre 800-an mentek el, a Fidesz politikusai összesen csaknem 40 ezer választópolgárral folytattak párbeszédet.