Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szent István ünnepe a Pannonhalmi Főapátságban

Több korosztálynak szóló Szent István napi ünnepséget rendez augusztus 20-án a Pannonhalmi Bencés Főapátság - mondta Vajdovich Béla, a főapátság gazdasági szaktanácsadója, kedden.


Dátum: 2003-08-19 17:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13803
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:50.435615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ismertetése szerint a bazilikában Várszegi Asztrik püspök-főapát mond ünnepi szentmisét délelőtt. A könyvtárban ezen a napon kiállítják a Pannonhalmi Apátság és a Tihanyi Apátság alapítólevelét.

A szaktanácsadó szólt arról is, hogy a vendégeknek bemutatják az új turista-fogadóépületet, amelynek hivatalos átadására később kerül sor.

"Az új létesítményben ezen a napon a látogatók megvásárolhatják a bencés apátsági termékeket, egyebek között a gyógynövényes teákat, a levendula olajat, valamint néhány kiadványt" - mondta.

Az egész napos program keretében a látogatók a főapátság körüli sétányon történelmi játékban vehetnek részt, amelynek keretében Szent István életének főbb történéseit elevenítik fel játékmesterek segítségével.

A gyerekeket népi játékokkal szórakoztatják a bástyasétányon, és a vállalkozó kedvűek kipróbálhatják ügyességüket agyagozásban, iniciálé írásban, ékszerkészítésben is.

Szent István napján a vendégek ingyenesen látogathatják a műemlék együttest - tette hozzá a szaktanácsadó.

Vajdovich Béla kitért arra is, hogy a fogadóépületben a későbbiekben multimédiás DVD vetítőtermet rendeznek be, s ott olyan kuriózumokat is bemutatnak majd filmen - köztük sok évszázados okleveleket, vagy a műemlék együttes ebédlőjét - amelyeket a látogatót másképpen nem tekinthetnek meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek