Ne hozzák Oroszlányra a gyűlöletet!
Ahogy vasárnapi akciójukkal azt már mindenki számára egyértelművé tették, őket egyvalami biztosan összeköti, az pedig nem más, mint a kicsinyes hatalmi érdekeik mentén feltörő gyűlölet - reagált közleményében az Együtt-PM oroszlányi sajtótájékoztatójára a Fidesz helyi alapszervezete.
Dátum: 2013-10-03 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196268
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:31:16.660209, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szilágyi László országgyűlési képviselő és Kónya Péter, a szövetség társelnöke, alias "bohócforradalmár" ellátogatott városunkba és azzal indított, hogy "a Fidesz miden idők legmocskosabb kampányára készül", majd bejelentették, hogy itt az MSZP jelöltjét fogják támogatni az országgyűlési választásokon - idézi fel közleményében az Oroszlányi Fidesz Alapszervezete. Teszik ezt úgy, hogy szónokaikból és politikusaikból fröcsög a gyűlölet, megnyilvánulásuk alpári és közönséges. Ahogy vasárnapi akciójukkal azt már mindenki számára egyértelművé tették, őket egyvalami biztosan összeköti, az pedig nem más, mint a kicsinyes hatalmi érdekeik mentén feltörő gyűlölet - fűzik hozzá.
Emlékeztetnek, Vasárnap együtt volt Budapesten Török Zsolt, a baloldal prominens képviselője, Karácsony Gergely, a feléledő SZDSZ embere, a bukott miniszterelnök, Bajnai Gordon, Dopeman, akinek a művészet nemzeti imádságunk gyalázását jelenti, és ott volt az alig 2%-os gyurcsányista DK. Együtt voltak, együtt vannak, együtt lesznek - a gyűlölet mellett, Magyarország és a magyarok ellen - mint tették ezt 2002-2010 között - fogalmaz a közlemény.
Tisztelettel kérjük az Urakat, ne hozzák Oroszlányra a gyűlöletet, ne jöjjenek le Budapestről osztani az észt! Oroszlány nem kér a gyűlöletből, Oroszlány nem kér a bohócokból! - szögezi le az Oroszlányi Fidesz Alapszervezete.