Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A magyar érdek az, hogy fennmaradjon az együttműködés

Martonyi János szerint a magyar érdek egyértelműen az, hogy a Mol-INA együttműködés fennmaradjon. A külügyminiszter a TV2 Tények című műsorában csütörtök este annak kapcsán nyilatkozott, hogy a Mol esetleg eladhatja részesedését az INA-ban.


Dátum: 2013-10-04 08:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196281
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:31:20.905464, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Martonyi János a Tényeknek azt mondta, a magyar kormány érti a politikai üzeneteket, és ha úgy lehet feloldani az ellentéteket, hogy a Mol eladja az INA-t, akkor azt kell tenni, bár szerinte ez senkinek nem érdeke" - hangzott el a hírműsorban. A külügyminiszter úgy fogalmazott: "ne folytassuk a vitát, ne élezzük a feszültséget".

Martonyi János közölte: határozott véleménye szerint az volna jó Magyarországnak, az volna jó Horvátországnak, de a Mol-nak és nem utolsósorban az INA-nak is, ha ez az együttműködés fennmaradna.

Hernádi Zsoltot azzal gyanúsítják, hogy vesztegetési pénzt fizetett Ivo Sanader volt horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol meghatározó befolyást szerezzen a Mol-INA olajipari vállalat irányításában. A Mol már számos alkalommal visszautasította a vádakat.

Szerda délután Horvátország kérésére felkerült az Interpol vörös, vagyis legmagasabb fokozatú körözési listájára Hernádi Zsolt neve. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pedig arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a magyar rendőrség megkapta a horvát szervek megkeresését Hernádi Zsolt ügyében, azt a szokásos eljárásnak megfelelően továbbította az igazságügyi tárcához.

Kapcsolódó elemek