Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Emléktábla a Veszprémi Egyházmegye egyetlen bíborosának

Emléktáblát állítottak kedden a Veszprémi Pantheonban báró Hornig Károly római katolikus bíboros, érseknek, aki 1888-tól 1917-ben bekövetkezett haláláig a Veszprémi Egyházmegye püspöke volt.


Dátum: 2003-08-19 18:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13805
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:51.018585, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hornig Károly az egyházmegye ezer éves történetének első és ez idáig egyetlen bíborosa volt - mondta avató beszédében Praznovszky Mihályirodalomtörténész, a Veszprém Megyei Könyvtár igazgatója.

Rámutatott arra is, hogy a szentszéktől 1912-ben bíborosi rangot kapott Hornig Károly volt a királynék városának utolsó püspöke aki még királynét koronázhatott: 1916 decemberében ugyanis IV. Károly király felesége, Zita királyné fejére ő helyezte fel a koronát.

"Mi azonban most a mecénásra, a tudományokat, a művészeteket szolgáló és segítő adományozóra emlékezünk. Hornig Károly veszprémi bíboros, érsek élete végéig ötezer alapítványt hozott létre egyházmegyéje területén, s önkéntes adományainak összege meghaladta az ötmillió koronát" - fogalmazott a méltatásban Praznovszky Mihály.

Új iskolát építtetett Veszprémben, tanítóképzőt hozott létre, s a tanítók számára nyugdíjalapot létesített. A saját telkét ingyenesen adta át a városnak gyermekmenhely, gyermekkórház létesítésére - sorolta.

Az irodalomtörténész tájékoztatása szerint Hornig bíboros rendszeresen támogatott fiatal tudósokat és művészeket; elsősorban szobrászokat és festőket.

Az emléktáblát Márfi Gyula veszprémi érsek szentelte fel, aki beszédében hangsúlyozta: gazdag ember volt báró Hornig Károly, de nem volt a jómód rabja. Rendkívül sokat áldozott a szegények felkarolására, valamint a tudomány és a művészetek ápolására.

A Veszprémi Egyházmegye kiemelkedő jelentőségű bíboros érsekének emléktábláját a Veszprémi Érsekség és a város önkormányzata állította.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek