Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Menczer:Soha többé nem fordulhasson elő ilyen!

Az egykori Szovjetunióba elhurcolt politikai rabokra és kényszermunkásokra emlékeztek szombaton Nyíregyháza sóstógyógyfürdői városrészében, ahol az 1950-es évek elején a valamikori Krúdy Szállóban rendezték be a hazatérő foglyok fogadóállomását.


Dátum: 2013-10-05 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196339
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:31:41.660292, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szálló épületének falán az elhurcoltak tiszteletére elhelyezett emléktáblánál Menczer Erzsébet, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, a Szovjetunióban volt magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének (Szórakész) elnöke beszédében kiemelte: a megemlékezéseknek küldetése van, hogy évről évre, újra és újra elhangozzék, mi is történt 1946-1956. között.

Magyarázatként hozzáfűzte, még ma is hallgatás övezi a múlt e sötét korszakát, a történelemkönyvekben is csak néhány mondat szól arról az időszakról, amikor magyar emberek százezrei raboskodtak 8-10-12 éven át a szovjetuniói gulágokban, kényszermunkatáborokban.

A magyar hadifoglyok, politikai elítéltek és kényszermunkások közül mintegy 800 ezren estek áldozatául az embertelenségnek - mondta Menczer Erzsébet. Hozzátette: a szovjet rabtelepeknek más nemzetiségű foglyokkal együtt összesen 60 millió áldozata volt.

A képviselő, a Szórakész vezetője szerint "azért nem divat a közelmúlt politikai történéseiről beszélni, mert vannak még olyanok, akiknek fáj az igazság, mivel közreműködői voltak a borzalmaknak".

Menczer Erzsébet azt is hangoztatta, hogy a ma emberének "egyaránt el kell ítélnie a barna- és a vörösinges fasizmust", hiszen a kettő között nincs különbség. A sötét korszakra történő megemlékezéseken évről évre üzenni kell a világnak: soha többé nem fordulhasson elő ilyen - fogalmazott.

A sóstógyógyfürdői szállodaépület falán lévő emléktáblánál a rendezvényt szervező Szórakész mellett koszorút helyezett el a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal, a megyei és a városi önkormányzati közgyűlés, valamint a bajtársi érdekképviseleti szervezetek képviselője, illetve hozzátartozóikra emlékező civilek is.

A valamikori Krúdy Szállóba, illetve a környéken lévő épületekbe a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár adatai szerint hét vonatszerelvényen 7616 fogoly érkezett haza a szovjetuniói kényszermunkatáborokból. A 20-79 év közötti foglyok közül 1798-at elengedtek, a többiek itthoni kényszermunka táborokba kerültek, Tiszalökön, a vízi erőmű építésén, valamint Kazincbarcikán, Kistarcsán, Ózdon és Recsken dolgoztatták őket tovább.

Kapcsolódó elemek