Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fontos a kárpátaljai magyar intézmények megújulása

Magyarországnak nagyon fontos, hogy Kárpátalján megújuljanak a helyi magyarság oktatási és kulturális intézményei - jelentette ki szombaton Munkácson Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a felújított Szent István Katolikus Líceum átadási ünnepségén.


Dátum: 2013-10-05 17:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196343
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:31:43.122385, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kétnapos hivatalos kárpátaljai látogatásának első állomásán Rétvári Bence, aki részt vett a Keleti Partnerség Program keretében a Külügyminisztérium támogatásával felújított katolikus középiskola átadási ünnepségén, hangsúlyozta: örvendetes, hogy a munkácsi és a környékbeli magyar diákok egy megújított és korszerűen felszerelt oktatási intézményben tanulhatnak, amelynek minden végzőse felsőoktatási intézményben tanul tovább. Magyarország támogatása azért is fontos a kárpátaljai magyar egyházi középiskolák számára, mert az ukrán állam az esetükben nem tartja be az egyenlőség elvét, s az állami iskolákkal ellentétben nem járul hozzá a fenntartásukhoz - tette hozzá.

A politikus örvendetesnek nevezte, hogy Kárpátalján a történelmi egyházak több líceumot működtetnek, így a magasabb szintű tudásra vágyó magyar gyerekek lakhelyükhöz közeli oktatási intézményben tanulhatnak.

Rétvári elmondta, hogy nagyon fontos kezdeményezés a kárpátaljai magyar oktatási és kulturális intézmények felújítása a Keleti Partnerség Programjának keretében, aminek megvalósításához a Külügyminisztérium és ukrán részről a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) egy-egymillió dollárnyi összeggel járult hozzá, s eddig több mint 60 magyar intézmény újult meg.

Az államtitkár Munkácson felkereste a városi köztemetőt, ahol a helyi magyar cserkészek által gondozott 1848-as honvédsírokat és első világháborús hősi emlékművet koszorúzott meg.

Rétvári Bence a nap folyamán találkozik és megbeszélést folytat a kárpátaljai magyar történelmi egyházak vezetőivel, vasárnap Nagyszőlősön részt vesz és beszédet mond az aradi vértanúk emléknapjának központi megemlékezésén.

Kapcsolódó elemek