Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A cigányság részt akarnak vállalni az ország építésében

A magyarországi cigányságnak minden esélye megvan egy olyan új politikai dimenzióba lépni, amely stabilitást biztosít, békés együttélést eredményez a kisebbség és a többség között - mondta Farkas Flórián, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) és a Lungo Drom elnöke az idén harmadik alkalommal megrendezett Magyarországi Cigányság Országos Ünnepe rendezvényen szombaton, Budapesten.


Dátum: 2002-03-23 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1261
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:09.959777, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szavai szerint az elmúlt évtizedekben a magyarországi cigányok nem lehettek büszkék cigány voltukra, sorsukra, mivel "megalázó helyzetben éltek, szabad rabszolga módon", s csak a népcsoport bölcsességének volt köszönhető, hogy ez nem vezetett társadalmi robbanáshoz. Most azonban véleménye szerint korábban meg nem adott szociális, politikai, gazdasági lehetőségekhez juthatnak.

- Teljes értékű, adót fizetni tudó és képes állampolgárok akarunk lenni - jelentette ki, hozzátéve, hogy a cigányok részt akarnak vállalni az ország építésében.

Farkas Flórián hangsúlyozta: most az a tét, hogy a magyarországi cigányság képes-e megszabadulni attól a negatív társadalmi megítéléstől, amely az elmúlt évtizedekben ragadt rá.

A MIÉP kormányba vonásával kapcsolatban emlékeztetett arra: Orbán Viktor, Pokorni Zoltán, Dávid Ibolya és ő maga is kijelentette már, hogy "a polgári erő összeállt, nincs további koalíció, következésképpen nincs további összefogás senki mással".

- Semmi sem menti meg Farkas Flóriánt attól, hogy a parlamentbe kerüljön, de önökön múlik, hogy ellenzékbe vagy kormányra - fogalmazott Dávid Ibolya igazságügy-miniszter a rendezvényen.

A politikus arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy minden felemelkedés záloga a munka, a teljesítmény, a szorgalom, a képzettség megszerzése.

- A jövő a tudásé - tette hozzá Dávid Ibolya.

Báthory János, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke az ünnepségen arról beszélt, hogy történelmi jelentőségű változás zajlik a magyarországi cigányság körében, amely korábban sokak szerint nem alakította saját történetét.

Emlékeztetett rá, hogy nem csak a cigányság, de - a globalizáció hatására - a magyarság identitása is alakulóban van, hozzátéve, hogy nem az elhatárolódó, hanem az egymást segítő önépítés útját kell járni.

Az eseményen - amelyet levélben köszöntött Mádl Ferenc köztársasági elnök - átadták az OCÖ elismeréseit: a Biblia cigány nyelvre fordításáért Tarjáni Béla vehette át a Cigányságért Emlékplakettet, Boros Lajos prímás pedig életmű díjat kapott.

Kapcsolódó elemek