A választók se külön, se együtt nem kérnek a baloldalból
A bajai vereség után itt lenne az ideje, hogy a vereségébe beletörődni képtelen bukott baloldal két hete tartó szánalmas magyarázkodás helyett, levonja a tanulságokat arról, hogy a választók se külön-külön, se együtt nem kérnek belőlük - reagált a Fidesz Juhász Péter (Együtt-PM) és Bauer Tamás (DK) nyilatkozatára, vasárnap.
Dátum: 2013-10-06 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196355
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:31:47.403720, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlésdük szerint a nyilvánosságot kapott bírósági jegyzőkönyv éppen azt igazolja, hogy a baloldal követett el törvénysértést. A volt bajai szocialista polgármester saját bevallása szerint is egész nap a szavazókör bejáratánál próbált nyomást gyakorolni a szavazópolgárokra - fűzik hozzá.
"A rossz bankároknak és mohó multiknak behódoló Gyurcsány-Bajnai-szövetséggel szemben a Fidesz valóban ragaszkodik néhány dologhoz a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban" - emelik ki, hozzátéve, hogy a Fidesz a baloldallal szemben a családok terheit tovább csökkenti, megvédi és folytatja a rezsicsökkentést, tovább csökkenti a kisgyermekes családok adóját, folytatja a pedagógus-béremelést, a fejlesztéseket és tovább erősíti Magyarország pénzügyi stabilitását.
"Éppen az ellenkezőjét tesszük, mint a bukott baloldal, amely megduplázta az államadósságot és a munkanélküliséget, elherdálta a nemzeti vagyont és a közpénzeket, sorozatos megszorításokkal sújtotta a családokat, csökkentette a fizetéseket és a nyugdíjakat" - zárul a közlemény.