Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az új drogstratégiáról dönt az Országgyűlés

Újabb kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn elfogadhatják a 2020-ig szóló új drogstratégiát, kedden pedig a Bethlen Gábor Alap tavalyi működését értékelik.


Dátum: 2013-10-06 14:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196358
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:31:48.428416, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Ház ülése a megszokott időben, hétfőn, 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációk, azonnali kérdések, majd a kérdések követnek. A határozathozatalok során elfogadhatják a kormány 2020-ig tartó drogstratégiáját, valamint létrehozhatják a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Alapját. Utóbbi a kabinet elképzelése alapján egy elkülönített állami pénzalap lesz, amelynek célja, hogy vagyont bocsásson a takarékszövetkezeti integrációról szóló törvény nyári elfogadásával létrehozott Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének. Döntés várható több kulturális témában is: módosíthatják a muzeális intézményekről szóló és a szellemi tulajdonra vonatkozó jogszabályokat, továbbá a Magyar Művészeti Akadémia működésén is változtathatnak.

Kedden az Európai Parlament magyarországi képviselői jogállásának módosításáról kezdődik általános vita és tárgyalni kezdik a Bethlen Gábor Alap tavalyi tevékenységéről szóló jelentést. A második ülésnap további részében korábban napirendre vett javaslatok tárgyalása folytatódik, így a képviselők egyebek mellett ismét hozzászólhatnak az új polgári törvénykönyvvel (Ptk.) összefüggő törvénymódosításokhoz.

Kapcsolódó elemek