A Financial Times a Mol terjeszkedéséről
A nemzetközi kitekintés és a csapatszellem hajtja előre a Mol regionális terjeszkedését - írta szerdán a Financial Times. A brit gazdasági napilap kontinentális kiadásában Kester Eddy arról számolt be, milyen tapasztalatokat szerzett a magyar nagyvállalat az eltérő kulturális minták kezelésében.
Dátum: 2003-08-20 11:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13813
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:53.519503, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Végeztek egy felmérést a Mol és a 70 százalékos tulajdonában lévő szlovák Slovnaft 45 menedzserének körében, amiből az derült ki, hogy a magyarokra inkább az individualizmus és a teljesítményközpontúság jellemző, míg a szlovákokban erősebb a közösségi szellem, valamint a munka és a magánélet kiegyensúlyozására irányuló törekvés.
Mosonyi György, a Mol vezérigazgatója szerint a vállalat regionális terjeszkedése azért működik, mert odafigyel az ilyen részletekre. - Tágítanunk kell nemzetközi kitekintésünket, vissza kell szorítanunk az individualizmust, és nagyobb figyelmet kell fordítanunk a csapatszellemre - mondta.
A londoni lap szerint a kulturális különbözőségek elfogadásával a vállalat részben választ adott a Slovnaft-részesedés megszerzését és általában a térségi terjeszkedését érő bírálatokra. Elemzők ugyanis kételkedtek abban, megvan-e a Molban az ehhez szükséges szakértelem, különösen olyan térségben, ahol populista politikusok szítják a hajdani magyar hegemónia miatt máig élő ellenérzéseket.
A Mol az ilyen aggodalmak csillapítása érdekében a Slovnaft pozsonyi központjába vezényelt mind a húsz menedzserét továbbképzésre küldte, amelynek az volt a célja, hogy erősítse bennük a kulturális különbözőségek iránti fogékonyságot. A Financial Times szerint ezt a stratégiát fogja követni terjeszkedésének következő állomásán, Horvátországban is, miután júliusban megállapodást kötött arról, hogy 505 millió dollárért 25 százalékos plusz egy részvényes részesedést szerez az ottani Ina olajvállalatban.
E beszerzésnek is vegyes visszhangja volt - írta a lap. Idézte Robert Rethyt, a CA-IB Securities elemzőjét, aki szerint "elég nehéz lesz indokolni ezt az árat, bár stratégiai tekintetben tetszetős a lépés. A Mol szép munkát végzett a Slovnaftnál, de az két évig tartott."
Mosonyi szerint viszont a Molt éppen a Slovnaftnál szerzett tapasztalatai segítették hozzá ahhoz, hogy felismerje az Ina "igazi értékét". - Gondos értékelést végeztünk, és egyáltalán nem fizettünk túl sokat. Ez hosszú távra szóló szövetség, nem hároméves üzlet - mondta.
MTI - fidesz.hu