A Jobbik csupán feltűnést akar kelteni
A Jobbik Magyarországért Mozgalom ismét tanúbizonyságát tette, hogy számára a nemzetpolitika csak egy jó terep ahhoz, hogy hangzatos jelszavakkal feltűnést keltsen. Martonyi János magyar és Ivan Mrkic szerb külügyminiszter mai tárgyalásai kapcsán a Jobbik által közzétettekből egyértelműen kiderül, hogy vagy nincsenek tisztában a kormány határon túli magyarokért tett intézkedéseivel, vagy szándékosan torzítják el az igazságot - olvasható a Fidesz-frakció hétfői közleményében.
Dátum: 2013-10-08 08:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196407
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:32:06.202299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megfogalmazásuk szerint hatásvadász közleményében a Jobbik elfelejtette megemlíteni például, hogyan állt ki a magyar kormány 2011 őszén, a szerb restitúciós törvény kapcsán a magyarság érdekei mellett, és hogy ez az európai normákkal egybevágó, egyenes és egyértelmű jelzés meg is hozta az eredményét: a szerb parlament elfogadta a kárpótlási törvény kirekesztő, a kollektív bűnösség elvére épülő részeit hatálytalanító rehabilitációs törvényt.
Magyarország államfőjének köszönhetően idén megvalósult a II. világháború ártatlan délvidéki áldozatai előtti közös főhajtás. Az uniós csatlakozási tárgyalásokat Szerbia azért kezdheti meg, mert teljesítette a szükséges feltételeket. Ezek között pedig jelentős súllyal szerepeltek a nemzeti kisebbségek jogai - áll a dokumentumban.
A Fidesz a csatlakozási tárgyalások során is kiemelt figyelmet fog fordítani a nemzeti kisebbségek helyzetére. A Jobbik a maihoz hasonló akcióival pár percnyi rivaldafényért megpróbálja aláásni a délvidéki magyar közösség érdekeit is szolgáló, európai értékeken alapuló magyar–szerb megbékélési folyamat kiteljesedését - zárul a közlemény.