Annan: az ENSZ jelen marad Irakban
Az ENSZ folytatja tevékenységét Irakban a világszervezet bagdadi irodái ellen végrehajtott keddi pusztító merénylet ellenére is - közölte szerdán Kofi Annan. Az ENSZ-főtitkár ezzel cáfolta azt a korábbi hírt, amely szerint a világszervezet kivonja Irakból az összes külföldi ENSZ-alkalmazottat.
Dátum: 2003-08-20 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13815
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:54.154526, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni" - mondta a svéd fővárosban, Stockholmban tartózkodó főtitkár egy sajtóértekezletén. Szavait a Reuters hírügynökség idézte.
"Az ENSZ folytatja tevékenységét Irakban, mert sok tennivalója van még ott" - hangsúlyozta Annan. Közölte, hogy még szerdán visszatér New Yorkba, a világszervezet székhelyére, és megvitatja a Biztonsági Tanács tagállamainak képviselőivel, milyen biztonsági intézkedésekre lesz szükség az arab ország területén az ENSZ-munkatársak védelmében.
Kevéssel korábban a francia AFP hírügynökség azt jelentette a világszervezet egyik, biztonsági kérdésekben illetékes tisztségviselőjére hivatkozva, hogy még szerdán kivonják Irakból az ENSZ összes külföldi alkalmazottját, s mindnyájukat átszállítják a jordániai fővárosba, Ammánba.
MTI - fidesz.hu