Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Ennél mélyebbre a politika már nem süllyedhet"

Orbán Viktor hungarocellből készült szobrának ledöntéséről beszélt az Európai Parlamentben (EP) Gál Kinga fideszes EP-képviselő hétfő este a strasbourgi plenáris ülésen.


Dátum: 2013-10-08 08:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:32:06.966332, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselők számára a napirendtől független témák felvetésére szolgáló úgynevezett egyperces hozzászólások keretében a kormánypárti EP-képviselő hiányolta, hogy azok a képviselőtársai, akik máskor felemelik a szavukat, mert úgy vélik, hogy valahol valakinek sérült az emberi méltósága, most, amikor a szobordöntés "a néppárti magyar miniszterelnök méltóságát gyalázta meg", nem hallatják a hangjukat.

"Ez a mérhetetlenül primitív, erőszakra buzdító, az európai politizáláshoz nem méltó magatartás mindenképpen elítélő szót érdemelne itt mindazok részéről, akik máskor hangos kifakadással védenek vélt sérelmeket is, emberi méltósághoz való jogot követelve" - jelentette ki Gál Kinga. Feltette a kérdést a baloldali és a liberális képviselőknek, most miért nem határolódnak el "a baloldal ilyen erőszakos és szélsőséges politizálásától". "Ennél mélyebbre ugyanis a politika már nem süllyedhet" - zárta hozzászólását a fideszes politikus.

Kapcsolódó elemek