Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kövér: A cél aktuálisabb, mint valaha

A Nyugat-Balkán országai közelebb kerültek az Európai Unióhoz, erőfeszítéseik lassan, de meghozzák eredményüket - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden a nyugat-balkáni parlamentek házelnökeinek konferenciáját megnyitó beszédében.


Dátum: 2013-10-08 11:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196423
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:32:12.411914, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Budapesten megrendezett eseményen a házelnök emlékeztetett arra, hogy a magyar parlament hagyományt teremtve hatodik alkalommal látja vendégül délkelet-európai partnereit. A rendezvényen ezúttal a térség európai uniós integrációjának lehetőségeit, valamint biztonságpolitikai dimenzióját vitatják meg.

A cél aktuálisabb, mint valaha - hangsúlyozta Kövér László, hozzátéve, hogy az euroatlanti integrációs folyamatban meg kell vizsgálni, hol tart Európa újraegyesítése.

A térség előtt álló kihívások közösek, így célszerű összehangolni a megszerzett tapasztalatokat - mutatott rá. Hozzátette: az elmúlt években megerősödtek a nyugat-balkáni regionális együttműködés fórumai.

Kapcsolódó elemek