Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csepreghy: Rekordösszeget fizethet ki az NFÜ

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) 2013-ban a tavalyi, eddigi rekordösszeg másfélszeresét, összesen 1500 milliárd forint európai uniós fejlesztési forrást szeretne kifizetni - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.


Dátum: 2013-10-08 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196426
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:32:13.521990, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hangsúlyozta, hogy az eddigi intézkedéseknek köszönhetően az NFÜ az év első kilenc hónapjában mintegy 1000 milliárd forintot helyezett ki az Új Széchenyi Terv különböző pályázatai keretében, és mivel a nagyobb volumenű számlák az év utolsó negyedévében érkeznek be, jelentős növekedésre számít az év végéig.

A helyettes államtitkár a következő, 2014-2020-as ciklus kapcsán szólt arról is, hogy a kormány az idén november végére, december elejére készen lesz az operatív programokkal és a partnerségi megállapodással, s már a jövő év első hónapjaiban kiír kis kockázattal bíró pályázatokat a hazai költségvetés terhére.

Ezek elsősorban az energetika területén jelennek majd meg, illetve a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) számára kiírt pályázatok egy része is ide tartozik - mondta kérdésre válaszolva Csepreghy Nándor.

Kapcsolódó elemek