Zsigó: Szánalmas a baloldal vergődése
Egyre szánalmasabb, ahogy a Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy szövetség erőszakosan és hazug módon magyarázza a bajai vereségét, sőt már az előttük álló további választási vereségeket is előre próbálja magyarázni - írja keddi közleményében Zsigó Róbert, Baja polgármestere.
Dátum: 2013-10-08 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196430
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:32:14.907590, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A városvezető szerint a bukott baloldal képtelen tisztességesen kampányolni és tisztességesen veszíteni is. Vergődnek a mondvacsinált hazugságokban és rágalmakban, miközben ők maguk már Bajára szállították az erőszakos gyűlöletkampányukat. Ugyanazok, akik a barbár szoborfeldarabolós akciót szervezték most a baloldal megrendelésére a bajaiak otthonában akarják folytatni gyűlöletkampányukat - fogalmaz Zsigó Róbert.
A bajai önkormányzat a rászorulóknak szokott szociális tűzifát osztani, nem a rászavazóknak, Ajtai Tibor, pedig nem tagja a Fidesz megyei választmányának. Választási csalást pedig egyedül a szocialisták követtek el, akik a szavazókör bejáratához állították a volt szocialista polgármesterüket, hogy kontroll és nyomás alá helyezzék az érkező szavazópolgárokat - szögezi le Baja fideszes polgármestere.
A bajaiak 2010-ben nyugalomra, összefogásra szavaztak, és nem kérnek azokból, akiknek egyetlen célja a gyűlöletkeltés. Most vasárnap is így lesz - zárul a közlemény.