Az uniónak támogatnia kell a Nyugat-Balkán országait
A Nyugat-Balkán országainak az Európai Unióban a helyük, a közösségnek pedig készen kell állnia arra, hogy minden lehetséges eszközzel támogassa őket - mondta az Országgyűlés elnöke a nyugat-balkáni parlamentek házelnökeinek konferenciáján kedden.
Dátum: 2013-10-08 18:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196449
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:32:21.546587, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kövér László a Budapesten, a Parlamentben megtartott rendezvény lezárásaként elmondott beszédében arra is felhívta a figyelmet, hogy az európai integrációhoz vezető úton a régió országainak még számos feltételt kell teljesíteniük.
A házelnök a legfontosabb kérések között említette az uniós tagság támogatásának fennmaradását, amihez szerinte pragmatikus kötelezettségvállalásra van szükség mind a közösségen belül, mind az oda törekvő országok esetében.
Kövér László a regionális együttműködések fontosságáról is beszélt, amelyeket - mint mondta - nem lehet Brüsszelből irányítani. Ezért is emelte ki azt, hogy Magyarország egyszerre tölti be a Közép-Európai Kezdeményezés és a Visegrádi Négyek szervezetének elnökségét, ami erősíti a térség együttműködését.
Rámutatott arra is, hogy a regionális gazdasági együttműködés is előnyt jelent az önállóan kis piaccal rendelkező országok számára.
Az Országgyűlés elnöke a biztonságpolitikai együttműködés előnyeiről is szólt, amelyet a tartós megoldás leghatékonyabb eszközének nevezett. Reményét fejezte ki, hogy Bosznia-Hercegovinának sikerül leküzdenie azokat az akadályokat, amelyek megnehezítik NATO-csatlakozását, és nagyra értékelte azokat a reformokat, amelyeket Macedónia hajtott végre a csatlakozás érdekében.
A magyar és egyben az európai biztonság- és védelempolitika kiemelt prioritása a Nyugat-Balkán stabilitásának erősítése - hangsúlyozta Kövér László, hozzátéve: a térség teljes stabilizálódása akkor valósul meg, amikor minden állam csatlakozni fog az euroatlanti integrációs szervezetekhez. Szükségesnek tartotta, hogy a NATO következő csúcstalálkozója érdemben foglalkozzon a szövetség további bővítésének kérdésével.
Beszámolt arról is, hogy a NATO főtitkárát és az Európai Unió intézményeit is tájékoztatni fogja a konferencia eredményeiről.