Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Az MSZP-s EP-képviselők tette nem maradhat következmények nélkül"

Közleményben szólította fel kedden Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) küldöttsége, hogy haladéktalanul hívja vissza az MSZP EP-képviselőit.


Dátum: 2013-10-08 19:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:32:25.433797, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar néppárti képviselők követelésüket azzal indokolják, hogy szerintük az utóbbi napokban világossá vált, az MSZP EP-képviselői állnak az alapjogok magyarországi helyzetével foglalkozó, a magyarországi fejlemények irányát az uniós alapértékektől eltávolodónak kimondó Tavares-jelentés mögött.

"A magyar szocialisták cselekedete elfogadhatatlan" - áll a kormánypárti politikusok közleményében.

A Fidesz-KDNP-képviselők  kedden azt hangoztatták: "amennyiben Mesterházy Attila nem hívja vissza a szocialista politikusokat, azzal bizonyítottá válik, hogy a Tavares-jelentés összeállítása során a szocialista képviselők az MSZP és annak elnökének megrendelését teljesítették".

A párt képviselői úgy vélik, ez is alátámasztja azt, amit ők kezdettől fogva állítottak: hogy a Tavares-jelentés mögött pártpolitikai érdekek, multinacionális cégek érdeksérelmei és a magyar szocialisták háttérben folytatott, Magyarország elítélésére irányuló akciói álltak.

"Mindez az elmúlt napokban bizonyosságot nyert" - állapítják meg a magyar néppárti politikusok, miután Herczog Edit szeptember végén közzétett pályázatában pártja EP-listájára a következőket írta: "A Tavares-jelentés összeállítása elsősorban Göncz Kinga és Tabajdi Csaba érdeme, végigharcolásában mindegyik szocialista EP-képviselő részt vett, elfogadtatásáért valamennyien mindent megtettek”. A fideszes képviselők szerint példátlan az európai integráció történetében, amit a szocialista politikusok tettek.

A Fidesz-KDNP EP-képviselői számon kérik Mesterházy Attilán, hogy korábban úgy nyilatkozott, az MSZP semmilyen olyan intézkedést nem támogat, amely a magyar emberek érdekeit sértené. Ezzel szemben -  állítják ezt a néppárti politikusok - kiderült, hogy maguk a szocialista EP-képviselők készítették a Tavares-jelentést, amelyről úgy vélik: súlyosan sérti a magyar érdekeket, és amely véleményük szerint számtalan csúsztatást tartalmaz, kettős mércét alkalmaz Magyarországgal szemben, továbbá egy bizottság felállításával gyámság alá kívánja helyezni Magyarországot.

"Az MSZP-s EP-képviselők tette nem maradhat következmények nélkül" - szögezik le a Fidesz-KDNP politikusai, akik szerint ha Mesterházy Attila tartani akarja magát korábbi nyilatkozatához, akkor haladéktalanul vissza kell hívnia "a Magyarországot elítélő dokumentumot összeállító és annak elfogadásáért mindent megmozgató" szocialista EP-képviselőket.

Kapcsolódó elemek