"Köszönetet mondunk a postai dolgozók munkájáért"
A Postai világnap alkalmából köszöntjük a postai dolgozókat - olvasható Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatójának szerdai közleményében.
Dátum: 2013-10-09 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196461
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:32:25.828337, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írja, köszönetet mondunk munkájukért, amellyel nap mint nap segítik az ország működését és a kapcsolattartást a családok, a hivatalok és a vállalkozások között határon innen és túl. Tájékoztat arról is, hogy a Magyar Posta az egyik legrégebbi és legnagyobb nemzeti szolgáltató, amely a 21. században nagy kihívások és versenyhelyzet előtt áll. A tavaly elfogadott új postai szolgáltatásokról szóló törvény biztosítja, hogy a Magyar Posta a kötelező európai piacnyitás közepette is biztos lábakon álljon és egyetemes szolgáltató maradhasson. Hiszünk abban, hogy a Magyar Posta nélkülözhetetlen a vidéki Magyarország számára, ezért a Fidesz elkötelezett amellett, hogy a továbbiakban is megvédje és fejlessze a Magyar Postát.