Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Belgiumban újabb királyi gyermek született

Belgiumban szerdára virradóra megszületett Gabriel, a trónörökös pár második gyermeke. Mivel Belgiumban 1991-ben eltörölték a régi fiági trónöröklési rendet, az újszülött fiúcska a trónutódlás rendjében a harmadik helyet foglalja el apja, Fülöp és az elsőszülött Elisabeth hercegnő után. Fülöp után tehát minden bizonnyal királynője lesz a tízmilliós országnak.


Dátum: 2003-08-20 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13820
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:55.912232, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A trónörökös pár ezzel két újdonságot hozott az 1830-ban létrejött ország dinasztijába. Az ő elsőszülött lányuk lesz Belgium első királynője és ők hozták be másodszülöttjükkel a Gabriel nevet a belga királyi családba.

Matild hercegnő ugyanott, az anderlechti Erasmus Kórházban hozta világra második gyermekét, mint az elsőt, és a második szülés is előbbre került 2-3 héttel a számítotthoz képest, akárcsak az első. Egyelőre nem tudni, hogy természetes lefolyású, vagy császármetszéses szülés volt-e, mint az első gyermeknél. A nap folyamán sajtóértekezleten jelentik be a részleteket.

MTI/PAN - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek