Elhunyt Zumbok Ferenc kormánybiztos
Elhunyt Zumbok Ferenc, a budai Várnegyed és a fertődi Esterházy-kastély megújításáért felelős kormánybiztos - közölte a Kormányzati Információs Központ szerdán az MTI-vel.
Dátum: 2013-10-09 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196490
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:32:36.499567, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény szerint a kormánybiztos türelemmel viselt hosszú betegség után életének 68. évében hunyt el.
A Miniszterelnökség saját halottjának tekinti Zumbok Ferencet, a temetés részleteiről később ad tájékoztatást.
Zumbok Ferenc 2011 márciusától előbb miniszteri biztosként, majd kormánybiztosként koordinálta a budai Várnegyed megújításához szükséges állami feladatokat, köztük a Várbazár felújítását.