Fiatalkori munkanélküliség: közös nyilatkozatot fogadtak el
25 európai ország jobboldali ifjúsági vezetői közös nyilatkozatot fogadtak el az Európai Néppárti ifjúsági szervezetének (YEPP) bukaresti tanácskozásán – olvasható Ágh Péternek, a Fidelitas elnökének és Gaal Gergelynek, az IKSZ ügyvezető elnökének szerdai közleményében.
Dátum: 2013-10-09 15:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196496
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:32:38.544071, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fiatalkori munkanélküliség elleni küzdelemről szóló határozat sürgeti a köz- és felsőoktatás reformját, szorgalmazza a fiatal vállalkozók jelenleginél erősebb támogatását, emellett adókedvezményeket javasol azon cégek számára, akik fiatalokat alkalmaznak. A nyilatkozatot magyar részről Ágh Péter, Gaal Gergely és Szabó József, a Fidelitas, az IKSZ és a MIÉRT elnökei írták alá.
A magyar küldöttek felszólalásukban ismertették a magyar kormány munkahelyteremtéssel kapcsolatos eddigi lépéseit. Ennek megfelelően szóltak a Munkahelyvédelmi Akciótervről, amely 200.000 fiatal foglalkoztatását segíti elő és az Első Munkahely Garancia Programról,amely szintén több ezer fiatalt juttat álláshoz. Kiemelték a fiatal vállalkozókat segítő programot, amely kiterjed a képzésre és a kezdő tőke biztosítására is. Elmondták azt is, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok foglalkoztatására külön alapok állnak rendelkezésre, emellett 9 hónapos gyakornoki program indult a középfokú végzettséggel rendelkező fiatalok támogatására.
A YEPP - jobboldali ifjúsági szervezetek elnökei számára szervezett - tanácskozásán Michel Barnier belső piacért felelős uniós biztos is részt vett, aki teljes támogatásáról biztosította a fiatal politikusok munkahelyteremtéssel kapcsolatos akcióját. A közös nyilatkozatot számos uniós döntéshozónak eljuttatják majd.