Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb lépés a keretköltségvetés elfogadása felé

Az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága szerdán szavazott a 2014. évi uniós költségvetéshez kapcsolódó politikai állásfoglalásokat tartalmazó jelentésről. A szavazást követően Surján László az EP kereszténydemokrata elnöke elmondta: Ezzel a "végszavazással" az EP költségvetési olvasata előtt zöld az út az október végi plenáris ülésig. A jelentés hangsúlyozza a Magyarország számára is oly fontos kohéziós politika kifizetéseinek költségvetési prioritását és az ehhez szükséges források mozgósítására hívja fel az uniós intézményeket.


Dátum: 2013-10-10 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196509
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:32:43.273198, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kapcsolódó elemek