Orbán: Ez a templomépítések kormánya is
"Kormányunknak kimondatlanul is érvényes jelszava a Soli Deo gloria (Egyedül Istené a dicsőség), ez nemzet- és országépítő kormány, és ebbe az elkötelezettségbe beletartoznak a templomépítések is" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök abban a rövid interjúban, melyet a Reformátusok Lapja legfrissebb száma közölt.
Dátum: 2013-10-10 10:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196518
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:32:46.604643, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha egyszer majd el kell számolnunk azzal, hogyan sáfárkodtunk az időnkkel, remélem, nem fogunk szégyenkezni e tekintetben sem - tette hozzá a kormányfő. A lap annak kapcsán kérdezte Orbán Viktort, hogy október 5-én ő is jelen volt az új svábhegyi református templom felavatásán. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek elmondta: a miniszterelnök a svábhegyi gyülekezet tagjaként, magánemberként, a feleségével, Lévai Anikóval együtt vett részt az ünnepségen.
A Svábhegyen 1888-ban tartották az első úrvacsorás istentiszteletet, de csak most, 125 évvel később épült fel a templom a Felhő utcában. Orbán Viktor a lapinterjúban azt mondta, hogy szerinte hamarabb fel kellett volna épülnie a templomnak, és a kormány nevében "mélyen motiválva" érzi magát, hogy a teljes befejezéshez még hiányzó összeg - tizegynéhány millió forint - minél hamarabb eljusson a gyülekezethez.