Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Letették a nyíregyházi tömbkórház-beruházás alapkövét

Letették az európai uniós és állami támogatásból megvalósuló, 14,5 milliárd forint összértékű tömbkórház-beruházás alapkövét csütörtökön a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház területén.


Dátum: 2013-10-10 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196532
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:32:52.108504, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: a közelmúltban elindított kórházfejlesztési programokkal és az egészségügyi dolgozók béremelésével a kormányzat és a minisztérium tanúságot tett amellett, hogy fontos és egyre épülő terület az egészségügy.

A nyíregyházi kórházberuházás keretében 2014 végéig új onkológiai betegellátó részleg, gyermekgyógyászati tömb, valamint szív- és érrendszeri központ épül fel.

Az államtitkár a közelmúltban bejelentett országos kórházfejlesztési programra utalva elmondta, hogy Kaposváron és Győrben már "állnak a falak", Nyíregyházán az új egészségügyi komplexum első ütemének avatását pedig a tervek szerint 2014 tavaszán tartják meg.

Kiemelt figyelmet fordítanak a nyíregyházi kórház fejlesztése mellett az intézmény konszolidációjára is - tette hozzá.

Török Krisztina, a fenntartó Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet (GYEMSZI) főigazgatója arról beszélt, hogy a kórház vezetése a projekt kezdete óta, illetve az építkezések ideje alatt is törekszik a betegellátás színvonalának megőrzésére. Seszták Oszkár (Fidesz-KDNP), a megyei önkormányzat elnöke elmondta, a helyhatóság indította el és lendítette át számos nehézségeken a tömbkórházprojektet, amelyet a kormányzat és a fenntartó fejezett be és vitt sikerre.

Az ünnepségen az államtitkár Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester, Mangol Csilla, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórházak főigazgatója és Vinnai Győző megyei kormánymegbízott jelenlétében helyezte el a beruházás alapkövét.

Az eredetileg 12,3 milliárd forintosra tervezett beruházás kormányzati többlettámogatást kapott, így 14,5 milliárdot költhetnek a fejlesztésre. Így egy 36 ezer négyzetméter alapterületű, a 21. századi követelményeknek mindenben megfelelő kórházat építenek fel, illetve orvosi műszereket és gyógyítást szolgáló gépeket szereznek be.

Az onkológiai tömbben sugárterápiás részleget alakítanak ki, a gyermekgyógyászati részlegben radiológia, sürgősségi ellátó, szakrendelők, bronchoszkópos vizsgálók, újszülött osztály kap helyet. A szív- és érrendszeri tömbben citosztatikai laboratóriumot, általános belgyógyászati, nefrológiai, angiológiai, gasztroenterológiai, illetve fertőzőosztályt hoznak létre, intenzív-, valamint rehabilitációs részleggel.

Kapcsolódó elemek