Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidelitas: Wilfried Martens magasra tette a mércét

A Fidelitas mély megdöbbenéssel értesült az Európai Néppárt elnökének haláláról. Wilfried Martens személyében olyan embert ismertünk meg, aki nemcsak az erős Európa iránt elkötelezett államférfi, hanem a fiatal generációk következetes támogatója is - közölte portálunkkal az ifjúsági szervezet, csütörtökön.


Dátum: 2013-10-10 17:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196541
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:32:55.372276, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írják: huszonévesként – egyik első politikai beszédében - kiállt az 1956-os forradalom hősei mellett. Az ezt követő évtizedekben elszánt támogatója volt az európai egyesítésnek, a volt szocialista országok uniós tagságának. Már csak ezért sem túlzás őt az Európai Unió alapító atyái között emlegetni.

Hálával tartozunk Wilfried Martensnek azért is, mert folyamatosan lehetőséget teremtett a fiataloknak arra, hogy hallassák hangjukat a számukra fontos ügyekben - jegyzik meg, hozzátéve: legyen szó az uniós költségvetésről, a munkahelyteremtésről, vagy az európai jobboldali ifjúsági szervezetek legutóbbi bukaresti kongresszusáról, jelenlétével és tanácsaival még az elmúlt hónapokban is folyamatosan segítette a fiatal generációk törekvéseit.

Több évtizedes alázatos munkájával magasra tette a mércét. Wilfried Martens példakép lehet minden európai és magyar fiatal számára - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek