Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fazekas Sándor az Eurázsiai Gazdasági Bizottság mezőgazdasági miniszterével tárgyalt

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Eurázsiai Gazdasági Bizottság mezőgazdasági ügyekért is felelős miniszterével, Szergej Szidorszkijjal tárgyalt csütörtökön az orosz fővárosban.


Dátum: 2013-10-10 17:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196543
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:32:56.116265, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA magyar tárcavezető az MTI-nek elmondta: a találkozó célja a személyes munkakapcsolat megteremtése volt, annak érdekében, hogy az orosz-fehérorosz-kazah vámuniót, valamint az Oroszország, Fehéroroszország és Kazahsztán által létrehozott Egységes Gazdasági Térséget irányító, nemzetek feletti státussal rendelkező szervezet támogassa a magyar cégeknek a feltételeknek megfelelő, de adminisztrációs akadályok nélküli bejutását a 170 millió lakosú Egységes Gazdasági Térség piacára.

\xa0\xa0\xa0

Fazekas Sándor szerint fontos, hogy a tárca minél több\xa0 orosz állami és orosz-fehérorosz-kazah vámuniós vezetővel alakítson ki ilyen viszonyt, mivel megfogalmazása szerint e nélkül nagyon nehéz előrejutni ebben a térségben.

\xa0\xa0\xa0

Az Eurázsiai Gazdasági Bizottság tavaly február 2-án kezdte meg működését. A orosz-fehérorosz-kazah vámunióról korábban született megállapodás pedig ugyancsak tavaly, január elsején lépett hatályba.

\xa0\xa0\xa0

A\xa0közeljövőben magas szintű magyar látogatások várhatóak', 'Fazekas Sándor beszámolt arról, hogy Szergej Szidorszkij részéről a lehető legnagyobb segítőkészséget tapasztalta. A moszkvai székhelyű Eurázsiai Gazdasági Bizottság mezőgazdasági és ipari minisztere 2003-2010 között Fehéroroszország miniszterelnöke volt, és többször járt Magyarországon.', 'Szidorszkij felajánlotta közreműködését a tagállamokkal megoldandó kérdésekben. Ez azért is hasznos, mert a közeljövőben magas szintű magyar látogatások várhatóak az orosz-fehérorosz-kazah vámunió térségében.', 'Orbán Viktor miniszterelnök Fehéroroszországba, Kövér László, az Országgyűlés elnöke pedig Kazahsztánba készül - jelezte a vidékfejlesztési miniszter.

\xa0\xa0\xa0

A tárgyaláson elhangzott, a kazah partnerek nem kellő gyorsasággal regisztrálják a magyar cégeket, és addig azok nem kezdhetik meg ottani működésüket és nem szállítják termékeiket a közép-ázsiai országban - ismertette Fazekas Sándor.

\xa0\xa0\xa0

Számítanak a magyar befektetők részvételére', 'Elmondta: munkacsoportot fognak létrehozni, amely az ilyen kérdések megoldásával foglalkozik. Szergej Szidorszkij azt közölte, hogy az Eurázsiai Gazdasági Bizottság tanácsadóként, konzultációs szervezetként tud közreműködni. Arra is felhívta a magyar küldöttség figyelmét, hogy számítanak a magyar befektetők, beruházók részvételére az orosz-fehérorosz-kazah vámuniós térség mezőgazdaságának fejlesztésében - tájékoztatott a magyar tárcavezető.

\xa0\xa0\xa0

A tárgyaláson a vidékfejlesztési miniszter vezette küldöttség tagjaként részt vett Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár, Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár, valamint Simon Attila István jogi és igazgatási helyettes államtitkár is.']

Kapcsolódó elemek