Kovács László az idegen uralmakról és korunk pogányairól
Az államalapítás, a keresztény Európához való kötődés nélkül a magyarság valószínűleg nem élte volna túl a tatárjárást, a törökdúlást és a többi idegen uralmat - mondta Kovács László külügyminiszter szerdán Törökszentmiklóson tartott ünnepi beszédében.
Dátum: 2003-08-20 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13827
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:58.121235, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP elnöke augusztus 20-a jelentőségét méltatva kiemelte: "Ma is vannak persze Koppányok, akik nem látják, vagy nem akarják látni, hogy Magyarország sorsa elválaszthatatlan a fejlett Európa sorsától, de hangjuk már nem talál komolyabb visszhangra" - mondta.
Kovács László szólt arról, hogy 1003 évvel ezelőtt Szent Istvánnak még erővel kellett letörnie a pogányság híveinek ellenállását, a közelmúltban viszont népszavazás döntött 84 százalékos igenléssel az Európai Unióhoz történő csatlakozásról.
"Ezért a kérdés már az, hogyan tudunk a legelőnyösebb módon az Európai Unió tagjává válni" - mondta a politikus, hozzátéve: ebben a legnagyobb felelőssége a kormánynak van.
Kovács László kitért arra, hogy ez az utolsó augusztus 20-a, amely "még inkább a múlthoz, mint a jövőnkhöz köt".
"2004. május 1-jén azonban végleg magunk mögött hagyjuk történelmünk viharos, első ezer esztendejét, és az Európai Unióhoz történő csatlakozásnál eltemetjük a bennünket régóta tépő balsorsot" - fogalmazott.
A külügyminiszter kijelentette: "olyan közösségnek leszünk teljes jogú, egyenrangú tagjai, amelyet a szabadság, a demokrácia, valamint az emberi jogok tisztelete köt össze".
MTI - fidesz.hu