Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A kormány eltökélt a rezsicsökkentés mellett"

A brüsszeli kritika ellenére a kormány eltökélt a rezsicsökkentés mellett. Giró- Szász András kormányszóvivő a rezsicsökkentésről, és az ellenzék politikájáról is nyilatkozott a Duna Televízióban.


Dátum: 2013-10-11 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:33:01.681268, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Giró-Szász közölte: a kormány a jövő heti kormányülésen fogja a szakmai választ megtárgyalni, de előtte már tájékoztatja Brüsszelt arról, hogy a rezsicsökkentést folytatni kívánja, valamint arról is, hogy a közműszektort nonprofit jellegűvé szeretnék alakítani.

Az MNB és a PSZÁF összevonása ügyében érkezett kritikákról azt mondta: minden úgy történt, ahogy az EKB azt 2012-ben kérte.

A kormányszóvivő beszélt az ellenzék politikájáról is. Az Együtt és a PM jelenleg pártszövetséget alkot, de ha így indulnak a választáson, akkor 5 helyett 10 százalékos eredményt kell elérniük. Bajnai Gordon arról beszélt: céljuk a mandátumok legalább 20 százalékának megszerzése.

Giró-Szász András, "mint politológus" erre azt mondta: Bajnai Gordon egy éve úgy lépett be a politikai színpadra, hogy miniszterelnök akar lenni, a mostani lépéssel viszont azt üzenik, hogy most már a cél az, hogy valahogy bekerüljenek a parlamentbe. „Aki politikával foglalkozik, az tudja, hogy ez azért történik, mert nem bíznak abban, hogy 10 százalékot elérnek, és a céljuk lényegében az, hogy az 5 százalékos küszöböt átlépjék” - tette hozzá.

Giró-Szász András szerint „ez semmi mást nem jelent, minthogy a miniszterelnök szobrát kezdték el ledönteni, de végül Bajnai Gordonét sikerült”.

A kormányszóvivő az M1 Az Este című műsorában beszélt a Tavares-jelentés körüli botrányról is. Mint arról beszámoltunk: Herczog Edit szocialista EP-képviselő hétvégén nyilvánosságot kapott internetes írásában azt közölte: a Tavares-jelentés összeállítása elsősorban Göncz Kinga és Tabajdi Csaba érdeme. A kormányszóvivő erre azt mondta: a magyar kormánynak nem feladata, hogy ha egy magyar ellenzéki párt képviselői az EP-ben az országgal szemben pozícionálják magukat, akkor az ebből fakadó konklúziókat, vagy hírt Magyarország határain kívül erősítse fel, mert akkor ugyanabba a verembe esne, mint az ellenzék.

Úgy fogalmazott: sokkal inkább azt reméli a kormány, hogy az MSZP levonja a megfelelő konzekvenciákat. Hozzátette: az nyilvánvaló, hogy Herczog Edit bejegyzése igazolta a kormánypártok korábbi állítását, de „nem hiszem, hogy a kormánynak ugyanúgy külföldre kellene vinni ezt az ügyet, ahogy ezt megtették a szocialisták”.

Kapcsolódó elemek