Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Horváth: Számos tennivaló van még

Hit és egység Közép-Európában címmel ökumenikus konferenciát rendeztek a visegrádi négyek országaiból érkező fiatalok részvételével pénteken a fővárosban.


Dátum: 2013-10-11 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196565
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:33:03.957310, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Arszeniosz Kardamákisz metropolita arról beszélt, a vallásnak és a hitnek elsőrendű szerepe, hogy Istenhez kapcsolja az embereket. Nagyon fontos a fiatalok közötti őszinte párbeszéd - mondta, hozzátéve: aki a vallás ellen harcol, tulajdonképpen az emberiség ellen folytat háborút. A vallás nevében csak olyan küzdelem folytatható, aminek a célja a megbékélés, a barátság - mutatott rá.

Jelenits István piarista szerzetes, professor emeritus kiemelte: nagyon fontos a fiatalokkal való találkozás ökumenikus alapon. Az, hogy a konferencia résztvevői a visegrádi országokból érkeztek, szavai szerint ezen országok, nemzetek összetartozásának gondolatát is feleleveníti. Azt kívánta, hogy a mostani kezdeményezés bizonyuljon életképesnek, és további alkalmak kövessék majd a jövőben.

Szemerey János, evangélikus püspök szerint a tanácskozás azt jelzi, az egyházak és a különféle vallási felekezetek számon tartják egymást. Maga a találkozás is óriási érték - fogalmazott, létkérdésnek nevezve, hogy megtalálják egymás felé a hangot, egymás kezét. Egy olyan Európában, ahol a határokat lebontják, nagyon fontos, hogy megszűnjenek azok a határok is, amelyek előítéleteket keltenek - mondta.

Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója azt mondta, a konferencia nagyon fontos társadalmi célja, hogy a vallások és felekezetek között folytassa és erősítse a párbeszédet, hirdesse a toleranciát, egymás elfogadását. Sokkal több köt össze, mint ami elválaszt - hangoztatta, hozzátéve: a különböző hitek és vallások színesítik egy ország vallási térképét, erősítik a demokratikus értékeket. Közös feladatnak nevezte a békés együttélés hirdetését. A vallási tolerancia nemzetek és országok felett áll - mutatott rá.

A tanácskozáson szó volt a tradícióról, szabadságról, és hitbeli elkötelezettségről, a jelenkor kihívásairól a zsidó és keresztény fundamentumú Európában, valamint a kontinens jövőjéről a fiatalok és a politika aspektusából.

Kapcsolódó elemek