Erőszak, rasszizmus, hazugság a baloldali kampányban
A Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy szövetség amióta betette a lábát Bajára, a várost ellepte az erőszak, a rasszizmus és a hazugság - fogalmaz közleményében Zsigó Róbert, Baja polgármestere.
Dátum: 2013-10-11 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196590
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:33:12.337663, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Területi Választási Bizottság csütörtökön helyben hagyta azt a döntést, amely szerint a baloldal különösen súlyos jogsértést és hazugságot követ el, amikor azt állítja a Fidesz csalt az előző választáson. A hatalomért vergődő bukott baloldal azonban ma ennél is tovább ment, egy nyíltan rasszista, cigánygyűlölő játékot szerkesztett. Ezzel átlépte a magyar belpolitika soha át nem lépett határait - írja a polgármester.
Zsigó Róbert megfogalmazása szerint mindeközben ugyanazok hergelik a bajaiakat, akik az Orbán Viktort ábrázoló hungarocell szobor ledöntését szervezték és a levágott fejét hurcolták Budapesten. A kampányuk egyik vezető embere azt állítja, hogy „ezek technikák. Ki kell próbálni mindent”. A rasszizmus, az erőszak és a hazugság nem technikák, hanem a bukott baloldal gátlástalan aljassága, amelyből se a bajaik, se Magyarország nem kér többet - zárul a közlemény.