Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jánosi tisztázást sürget

Aki nem tisztességes módon jutott vagyonhoz, annak nem kellene a politikai közéletben szerepet vállalnia - mondta a Nap-kelte hétfői adásában Jánosi György, az MSZP országos választmányának elnöke. Jánosi később Gyurcsány Ferenc ügyeiről, a K&H-botrányról és a miniszterelnök személyét érintő, hajdúszoboszlói üdülőeladásról tett említést, s tisztázást sürgetett a pártvezetéssel.


Dátum: 2003-08-20 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13829
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:58.737530, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jánosi György szerint kell hogy legyen ereje az MSZP-nek ahhoz, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba a K&H-üggyel, Gyurcsány Ferenc ingatlanvásárlásaival és a hajdúszoboszlói üdülő eladásával kapcsolatban, "akkor is, ha túlcsordul a pohár, és újra kell gombolni a kabátot". Az MSZP országos választmányának elnöke a Nap-kelte hétfői adásában elmondta azt is: kezdeményezte, hogy augusztus végén, szeptember elején azonnal üljön le "beszélni" az MSZP elnöksége, a választmány és a frakció vezérkara Medgyessy Péter miniszterelnökkel "tisztázni, amit tisztázni kell".

Jánosi szerint azt is végig kell gondolni, hogy ki az, aki tisztességes, valódi munkával, teljesítménnyel jutott vagyonhoz, és ki az, aki nem. Úgy vélte: "aki nem tisztességes módon jutott vagyonhoz, annak lehet, hogy nem kéne a nyilvános közéletben, a politikai közéletben szerepet vállalnia". Kifejtette: "Nem egyszerűen Gyurcsány Ferenc ügyéről van szó. Szó van a hajdószoboszlói üdülővásárlásról, szó van a Kulcsár Attila-ügyről, a brókerügyről, ahol megint csak egy zártkörű klub működött. Akik bejutottak oda, azoknak volt lehetőségük busás haszonhoz jutni, és tényleg az a problémám, hogy ezekre nincs igazi, hiteles válasz."

A műsorvezetőnek arra a kérdésére, hogy "komolyan azt akarja mondani, hogy a miniszterelnök vonuljon vissza, mert a hajdúszoboszlói ügyben felügyelőbizottsági tag volt, miután ő volt a miniszter, amikor az egész lezajlott?", Jánosi azt válaszolta: "Nem, én azt szeretném, hogyha egy világos vizsgálat történne ezekben a ügyekben, kiderülne valamennyiünk számára, hogy mi történt, és ezekből ha kell, le kell vonni a konzekvenciákat."

Jánosi szerint a K&H Equities VIP-listáját nyilvánosságra kell hozni, hogy kiderüljön: "kik kerülhettek ebbe a zártkörű klubba." Ha ezen nyertesek közül "bármelyik oldalról politikai szereplő érintett, azt gondolom, jogos a társadalom elvárása, hogy a politikai személyes konzekvenciákat haladéktalanul vonja le". A politikus attól fél, ha nem kerül sor a tisztázásra, akkor az MSZP menthetlenül elveszíti a következő választásokat 2006-ban.

Forrás: mno

Kapcsolódó elemek