Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Együtt a mellrák elleni küzdelemért!

A kormánypárt több országgyűlési képviselőnője is részt vesz a vasárnapi mellrák elleni küzdelem fontosságára felhívó Egészség Hídja sétán - hívja fel a figyelmet közleményében a Fidesz Sajtóiroda.


Dátum: 2013-10-12 10:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196600
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:33:15.591329, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Czunyiné dr. Bertalan Judit, Talabér Márta és Bábiné Szottfried Gabriella fideszes országgyűlési képviselőnők csatlakoznak a rendezvényhez, melyet idén kormányzati támogatással rendeznek meg.  A séta vasárnap 16 órakor a Krisztina körútról indul, onnan az Alagúton és a Lánchídon át a Vörösmarty térig tart.A szimbolikus támogatáson túl a jelenlegi kormány számos lépést tett a mellrák elleni küzdelemért.

A mellrákszűréseken való részvételt minden eddiginél több eszközzel ösztönözzük: a nőket, asszonyokat már több megyében beutaztatják a szűrésekre, a kistelepüléseken pedig mobil emlőszűrést szerveznek. Nyáron emellett szűrőkamionon is munkába állt az ingyenes szűrések elvégzésére. A jogszabályok és az adminisztrációs rendszer egyszerűsítésének köszönhetően 2010 óta sokkal pontosabban el lehet érni és meg lehet szólítani a szűrésre javasolt nőket. Ez jelentősen megnöveli a betegség korai felismerésének és a túlélésnek az esélyét.

A kormány emellett számos intézkedésével segíti, hogy a magyar nők és édesanyák válláról minél több teher lehulljon, testileg és lelkileg egészségesebb életet tudjanak élni. A betegellátás fejlesztésében jelentős lépések történnek, az onkológiai ellátás fejlesztésére 10 milliárd forintos beruházást indított a kormány, így minden régióban korszerű onkológiai központ jön létre.

Kapcsolódó elemek