Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Uzsora-bűncselekmény miatt 83 eljárás van folyamatban

Jelenleg 83 nyomozás vagy feljelentéskiegészítés van folyamatban uzsorás tevékenységgel összefüggésben - derül ki az országos rendőrfőkapitánynak a belügyminiszter részére küldött, az MTI birtokába került jelentéséből.


Dátum: 2013-10-14 15:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196660
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:33:37.162022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Papp Károly jelentése alapján: az elmúlt negyedévben a rendőrség 52 eljárást fejezett be uzsorás vagy azzal összefüggő bűncselekmények miatt. Ezek közül 13 esetben a feljelentés elutasításával, 33 esetben bűncselekmény, illetve bizonyíték hiányában történő megszüntetéssel, 6 ügyben pedig vádemelési javaslattal zárult az eljárás.

A jelenleg folyamatban levő eljárásokkal összefüggésben az altábornagy azt írta: a legtöbb, 20 ügy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van, ezt követi 11 eljárással Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, illetve 10 üggyel Pest megye. Ezekben az eljárásokban 101 elkövető vált ismertté a nyomozó hatóságok előtt, míg 5 ügyben az elkövetők kiléte még ismeretlen. Az ismert elkövetők közül 28-an előzetes letartóztatásban vannak, 1 ember házi őrizet, további 2 ember lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll.

Papp Károly jelentéséből az is kiderül, hogy uzsora-bűncselekmény miatt 3 titkos információgyűjtést is elrendeltek.

Kapcsolódó elemek